Betörés

A mai profi betörők általában egy-másfél perc alatt, szinte hangtalanul hatolnak be egy olyan lakásba, amelynek tulajdonosa nem gondoskodott megfelelően a biztonságról. Gyorsan képesek felmérni azt is, hogy mely ingatlan rendelkezik gyenge védelemmel. Az ajtó vastagságán túlnyúló, kilógó zárbetét, a gyenge és gyengén védett, esetleg bukóra állított, nyitott ablak mind-mind szinte provokálják a behatolást. Az elkövetők gyakran a potenciális "tanúk" elől félreeső helyeken, udvarokon, hátsó ajtókon keresztül hatolnak be a családi házakba. Többször kerülik meg a házban létesített riasztórendszert a garázson keresztül.

Lakásban élőknek fontos tudni, hogy a legveszélyeztetettebb lakások azok, amelyek a negyedik, vagy annál magasabb szinteken találhatóak. Ezek az intenzív "személyforgalomtól" feljebb esnek, a postás, vagy más látogató is lehetőség szerint kerüli ezeket az emeleteket magasságuk miatt. A betörők éppen ezért szeretik, hiszen viszonylag észrevétlenül ténykedhetnek, kevés az esély arra, hogy megzavarják őket. Kiemelten fontos ezeknél a lakásoknál a zárszerkezetek megerősítése, lehetőség szerint riasztórendszer kiépítése, illetve az értékek megfelelő tárolása.

Tanyákon is gyakoriak a betöréses lopások, hiszen az itt található ingatlanok általában lakatlanok, így könnyű prédának tűnhetnek egy, a tanyavilágot járó betörő vagy betörőcsoport számára. Ha tehetik, a tanyatulajdonosok gondoskodjanak tanyájuk megelőző védelméről, a lehetséges behatolási pontokat (ajtók, ablakok, pincebejáratok) erősítsék meg ráccsal, vagy lakatos zárszerkezetekkel. Értékeiket lehetőség szerint ne hagyják a lakatlan tanyában. Amennyiben ismerőseik, szomszédaik gyakrabban járnak arra, kérjék meg őket, ellenőrizzék, hogy háborítatlan-e az ingatlan.

  • Soha ne hagyjuk az ablakot nyitva, még bukóra állítva sem!
  • Ragasszunk törésgátló fóliát az ablaküvegre!
  • Az ablakkeretbe infrasorompót, vagy ultrahangos érzékelőket is építhetünk.
  • Alkalmazzunk acél biztonsági rolót vagy fémrácsot!
  • A silány minőségű, de több ponton záródó zárszerkezetek sokszor kevésbé hatékonyak a betörők ellen, mint a csupán egy ponton záródó, de masszív, precíz zárszerkezettel ellátott ajtók.
  • Ne csak az utcafronti ajtóknál, ablakoknál alkalmazzunk erős zárszerkezeteket, hiszen a betörők éppen ezeket az utca felől nem látható, félreeső helyeket kedvelik a behatoláshoz.
  • Használjunk hevederzárat!
  • A nehezített vastagpajzsok vagy Gordiusz-védőpajzs sem túlzás.
  • A zárnyitó lamella előtt lévő törő zárbetét ugyan nem gátolja a zártörést, mégis megnehezíti a behatolást.

Ma már sajnos önmagában a riasztók látványa nem tántorítja el a betörőket, ám az olyan épületek, amelyeket a riasztó mellett a perceken belül helyszínre érkező távfelügyeleti szolgálatok is védenek (a szolgáltatás meglétét matricákkal szokás jelezni) kevésbé válnak célponttá.

A fenti vagyonvédelmi tanácsok nem teljes körűek, érdemes biztonságtechnikai szakember tanácsát kikérni, aki az adott ingatlan állapotát, helyzetét figyelembe véve mondhat véleményt arról, milyen módon, eszközökkel növelhető otthona biztonsága.


    A betöréses lopások nagy része megelőzhető lenne! Az elkövetéshez az óvatosság hiánya, a szükséges
    vagyonvédelem elmulasztása, a környezet közömbössége,az ingatlan elhagyatottsága, illetve a terület elégtelen
    kivilágítása is hozzájárulhat. A betörések megelőzése érdekében - akár néhány percre, akár több napra megy el otthonról - mindig ellenőrizze,hogy megtette-e az alábbiakat:

  • Becsukta az ablakokat?
  • Bezárta a bejárati ajtót?
  • Bekapcsolta a riasztót és az egyéb biztonságtechnikai
  • eszközeit?
  • Ellenorizte, hogy bezáródott a kapu, garázsajtó?
  • Értesítette szomszédait, vagy a helyi Polgárorséget,
  • hogy hosszabb idore elutazik?
  • Gondoskodott postaládája rendszeres kiürítésérol?
  • Kikapcsolta a csengot?
  • Ugye nem osztotta meg a közösségi oldalakon, hogy
  • elutazik?
  • Ellenorizte, hogy a lakásbiztosítása naprakész?



Ne feledje, az elkövetők nemcsak azokat a lakásokat törik fel, ahol valószínűsíthető a nagy értékű zsákmány,
hanem azokat is, ahol zavartalanul követhetik el a bűncselekményeket!

Vigyázzunk saját és szomszédaink értékeire! Legyen Ön is a SZEM mozgalom tagja! A Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) a Polgárőrség olyan bűnmegelőzési programja, amelynek célja, hogy a lakóközösségben élő emberek együttműködve legyenek képesek megelőzni a vagyon elleni bűncselekmények jelentős részét. További információért látogassa meg az Országos Polgárőr Szövetség honlapját:
www.opsz.hu
Tegyünk egymás biztonságáért!
Rendőrség, Polgárőrség, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács,
Aegon Magyarország
Ingyenesen hívható központi segélyhívó telefonszám: 112

Alkalmazza kerti növényeinél a 90-180-as szabályt! Telepítsünk szúrós, tüskés növényeket a kerítés mellé! A kerítés maradjon átlátható, hogy illetéktelenek ne tudjanak feltűnés nélkül mozogni a kertben!

Ne hagyja nyitva az emeleti ablakait sem, ha nem tartózkodik otthon! Ne hagyjon a kertben olyan eszközt, amelyet a betörők felhasználhatnak!

A 139 betöréses lopás miatt jogerős szabadságvesztés-büntetését töltő fogvatartott körében végzett kutatás eredménye alapján a legnépszerűbbek a családi házak, sorházak, viszont nem vonzóak a lakótelepi lakások, de azért a 4-5. emelet felett már nő a veszély, mivel minél magasabban van a lakás, annál kisebb a mozgás körülötte.

A betörők számára fontos érv, hogy ne legyen otthon senki, és ne legyen szemtanú. Az értékes zsákmány reménye a következő szempont, harmadik a könnyű bejutás, illetve a könnyű menekülés esélye. További mérlegelést jelent, hogy van-e riasztó, milyen az ingatlan minősége (ez mutatja a várható zsákmányt), vannak-e megfigyelő eszközök, könnyű-e a bejutás, van-e kutya?

A profi betörők általában egy-két perc alatt, anélkül hatolnak be egy olyan lakásba, amelynek tulajdonosa nem gondoskodott megfelelően a biztonságról, hogy azt senki sem hallja meg.

Gyorsan képesek felmérni azt is, hogy mely ingatlan rendelkezik gyenge védelemmel. Az ajtó vastagságán túlnyúló, kilógó zárbetét, a gyenge és gyengén védett, esetleg bukóra állított nyitott ablak mind-mind szinte provokálják a behatolást. Az elkövetők gyakran udvarokon, hátsó ajtókon át, jellemzően garázsokon keresztül jutnak be a családi házakba.

A szakemberek tapasztalatai szerint ritkán fordul elő, hogy egy lakást vagy házat teljesen kirámolnának a betörők. Mivel a betörések rövid ideig tartanak, ezért azt viszik el az elkövetők, amit könnyen elérnek, ami szem előtt van, és amit később könnyű értékesíteni. Ezért „slágerterméknek” számít a laptop, fényképezőgép, mobiltelefon, a kisebb méretű műszaki cikkek, az ékszerek, és természetesen a készpénz.

Gyakran előfordul, hogy az autót azért viszik el, mert a kulcsait elől hagyták a tulajdonosok. Előfordul az is, hogy családi házakról a színesfém miatt viszik el az ereszt, csaptelepeket.

Vidéken jellemző, hogy az élelmiszert, takarmányt vagy akár a háziállatot is viszik a betörők, ha alkalmuk adódik rá.

Tudta-e,
hogy...

A silány minőségű, de több ponton záródó zárszerkezetek sokszor kevésbé hatékonyak a betörők ellen, mint a csupán egy ponton záródó, de masszív, precíz zárszerkezettel ellátott ajtók.
Kárbejelentés

Kárbejelentés

Ingatlanellenőr

Ingatlanellenőr

KÖSZÖNJÜK!