Sajtószoba

European Excellence győztes az Aegon Országos Kármegelőzési Programja

2014.12.05

Európa legjelentősebb PR- és kommunikációs versenyének díját nyerte el az Aegon Országos Kármegelőzési Programja (OKP). A European Excellence Awards pénzügyi kategóriájának fődíját tegnap adták át Párizsban.

Az Aegon Magyarország az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az Országos Polgárőr Szövetséggel, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal és az MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézetével közösen indított Országos Kármegelőzési Programja nyerte Európa legrangosabb kommunikációs versenyén a pénzügyi kategória fődíját.


Az Uniomedia kommunikációs ügynökség koncepciója alapján az Aegon Magyarország kezdeményezésére indított program széles körű intézményi összefogással, a rendőrség, a polgárőrség és a bűnmegelőzés szakembereinek szakmai támogatásával azt a célt tűzte ki, hogy egy intenzív, és 2015-ben is folytatódó felvilágosító kampány révén segítsen visszaszorítani a lakossági káresetek számát.

A program idén már megkapta a PR Szövetség Sándor Imre-díját, és CSR Hungary díjat is nyert.

„A kármegelőzés össztársadalmi érdek: a hatékony felkészülést a magánszemélyek, a rendvédelmi szervezetek és a biztosító együttműködése segítheti. Örülünk, hogy a rendőrség, a polgárőrség és a program legújabb partnereként, a katasztrófavédelem vezetői is támogatták az elképzelésünket, és segítették a program megvalósulását. Úgy gondoljuk, hogy az idén kapott három szakmai elismerés az összes együttműködő partner presztízsét növeli, és igen erős érv a folytatás mellett.” – mondta Zatykó Péter, az Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatója.

A European Excellence Awards-ra idén 1600 pályázat érkezett. A pályázati anyagokat 38 tagú nemzetközi szakmai zsűri értékelte.

Az Uniomedia kommunikációs ügynökség koncepciója alapján indított program hatalmas magyar sikert jelent a European Excellence Awardson, ahol az Aegon programja volt az egyetlen magyar kampány, amely a nemzetközi mezőnyben a döntőbe került.

„A pénzügyi kommunikáció a PR-szakma egyik legnagyobb kihívása, ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy ebben a kategóriában, egy nagyon erős nemzetközi mezőnyben győztünk” – mondja Római Róbert, az Uniomedia vezérigazgatója. 




További híreink

Tudta-e,
hogy...

Ma már sajnos önmagában a riasztók látványa nem tántorítja el a betörőket, ám az olyan épületek, amelyeket a riasztó mellett a perceken belül helyszínre érkező távfelügyeleti szolgálatok is védenek (a szolgáltatás meglétét matricákkal szokás ...
Kárbejelentés

Kárbejelentés

Ingatlanellenőr

Ingatlanellenőr

KÖSZÖNJÜK!