Sajtószoba

Debrecenbe érkezik a lakossági fórum-sorozat

2014.10.17

Hajdú-Bihar megyébe érkezik október 17-én az az országjáró roadshow, amelyben a rendőrség, a polgárőrség, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, az Országos Katasztrófavédelem és az Aegon Magyarország szakértői vesznek részt. Debrecen a második helyszíne a „10 perc vagyonunk védelmében” - rendezvénysorozatnak, amely idén további 3 városban folytatódik.

Az Aegon Magyarország statisztikái szerint a lakáskárok – beleértve a betöréseket is - többsége megelőzhető lenne, ennek ellenére a lakástulajdonosok 86%-át közvetve vagy közvetlenül érte valamilyen kár.

Idén Hajdú-Bihar megyében összesen 4043 darab káresemény történt, ebből 1824 meteorológiai kár volt. A károk összértéke a megyében megközelíti a 154 millió forintot. Csak Debrecenben 1654 darab kár történt az évben eddig, ezért a „10 perc vagyonunk védelmében” – rendezvénysorozat résztvevői bíznak benne, hogy hasznos tanácsokkal, információkkal segíthetnek a helyi lakossági kármegelőzésben, vagyonvédelemben.

 

A rendezvénysorozat az Országos Kármegelőzési Program része, amelynek égisze alatt a rendőrség, a polgárőrség, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Aegon Magyarország fogott össze azért, hogy minél több információval segítsék a lakosságot a vagyonvédelemben, a kármegelőzésben és ingatlanjaik védelmében.

 

A lakossági fórum előtt az Aegon Magyarország Biztosító Zrt. kérdőívben ( Aegondirekt.hu 2014. szeptemberi nem-reprezentatív, 400 válaszadó mintájából végzett online kutatása) kérdezte meg a megyében lakókat arról, mitől féltik vagyonukat leginkább. A válaszadók 33 százaléka a betöréstől, 30 százaléka a vihartól félti ingatlanát, ezt követi a tűz (22%) és a beázás (14%).

A lakossági fórum résztvevőinek véleménye szerint a betörések, besurranások nagy része megelőzhető lenne. Ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetéséhez leginkább az óvatosság hiánya, a szükséges vagyonvédelem elmulasztása, a környezet közömbössége és a terület lakatlansága, kivilágítatlansága járulhat hozzá.


A z Országos Kriminológiai Intézet Kutatása alapján szakemberek összeállítottak néhány javaslatot, amelyekkel otthonunk biztonságát növelhetjük, megóvhatjuk értékeinket és távol tarthatjuk az illetéktelen behatolókat:

·          átlátható, de nehezen áthatolható kerítés

·          elektronikus és mechanikus védelem, valamint távfelügyelet

·          a riasztó külső elemeit olyan magasan helyezzük el, hogy egyszerű eszközökkel ne lehessen elérni és a tetőről is nehezen megközelíthető

·          otthon tartott értékeinket fali trezorban tartsuk

·          mindenképpen kössünk megfelelő lakásbiztosítást

A lakásbiztosításainkat érdemes évente felülvizsgálni, biztosítási tanácsadónk segítségével pontosan felmérhetjük valós kockázatainkat. Az új típusú lakásbiztosítások a megváltozott életmódunkat követve, kiegészítő biztosítások révén számos új kockázatra is fizetnek: besurranás, napkollektor, kerti bútor, kerti növényzet, stb.




További híreink

Tudta-e,
hogy...

A ház körül található fák meggyengült ágait vágjuk le, ellenőrizzük rendszeresen az épület tetőszerkezetét!
Kárbejelentés

Kárbejelentés

Ingatlanellenőr

Ingatlanellenőr

KÖSZÖNJÜK!