Sajtószoba

A lakáskárok 75%-a megelőzhető lenne

2014.04.15

A lakosság közel 86%-a közvetve vagy közvetlenül találkozott már valamilyen lakáskárral. Az emberek leginkább a tűztől és a betöréstől félnek, pedig a károk 75%-a megelőzhető lenne az Aegon Magyarország szakemberei szerint. Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Országos Polgárőr Szövetség információs programja idén is folytatódik.

Az Aegon Magyarország tavaly novemberben online kérdőív segítségével mérte fel a lakosság vagyonvédelemmel – ezen belül is főképp a lakásvédelemmel kapcsolatos félelmeit. A kérdőívet mintegy 18 ezren töltötték ki. A Nagy Lakásteszt eredményei alapján a lakosság közel 86%-a közvetve vagy közvetlenül már élt át valamilyen lakáskárt. Ezért az emberek valós veszélyként tekintenek a lakásukat érő veszélyekre, hiszen többségüknek ingatlanuk a legnagyobb vagyoni értékük. Leginkább a tűztől és a betöréstől félnek az emberek. Ez a két lakást érintő kár, amely ugyan – darabszámát tekintve - az Aegon Magyarország adatai alapján a károk viszonylag kisebb részét, mintegy 6%-át teszik ki, de az okozott kár nagyságát tekintve már az összes kárkifizetés negyedét adják.

Sok gondot okoznak az ingatlanok tulajdonosainak a meteorológia károk, ezek közül is a viharkárok, de nagy rombolást okoz a figyelmetlenség is: felügyelet nélkül hagyott gyertya, karácsonyfa izzó, vagy a konnektorba bedugva felejtett vasaló.

Az Aegon Magyarország tapasztalatai szerint a károk 75%-a megelőzhető lenne. „Piacvezető lakásbiztosítóként, 60 év tapasztalatával és közel másfél millió ügyféllel azt gondoljuk, hitelesen képviselhetjük a kármegelőzést a nyilvánosság előtt” – mondta el Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. „A kármegelőzésben azonban rajtunk kívül más szervezeteknél is vannak fontos és hasznos információk, ezért kértünk fel az Országos Kármegelőzési Programhoz olyan partnereket, akik hitelesen és szintén nagy tapasztalattal tudnak beszélni a megelőzés fontosságáról.”

Az Aegon Országos Kármegelőzési Programja 2013-ban az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, az Országos Polgárőr Szövetség együttműködésével indult útjára. A program célja a kármegelőzést segítő információk minél szélesebb körű terjesztése a lakossági kármegelőzés érdekében.

A résztvevők online felületeken, így a www.karmegelozes.hu honlapon folyamatosan fejlesztik a megjelenő tartalmakat, összegyűjtik és feldolgozzák azokat az információkat, amelyek a szervezeteknél külön-külön rendelkezésre állnak, és amelyek együttesen érdemi információs bázist nyújthatnak a hazai lakosságnak a kármegelőzésben. Az oldalon összegyűlt tartalmakra a jövőben olyan szolgáltatások is épülnek, amelyek személyre, területre szabottan tudják azonnali információkkal ellátni az érdeklődőket.

Tavaly év végén a program résztvevői a polgárőrség és az ORFK munkatársainak segítségével közvetlenül is tájékoztatták a lakosságot a karácsonyi, ünnepi időszak veszélyeiről.

Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány a programról tartott sajtótájékoztatón kiemelte, a lakásbetörés a lakosságot legjobban irritáló bűncselekménytípus. A rendőrség statisztikái szerint az elmúlt öt évben a lakásbetörések száma évente 19 300 és 23 500 között változott. A legtöbb lakásbetörést a fővárosban és Pest megyében, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében követik el. Az utóbbi években változott a bűnelkövetés módja is, leginkább az ún utazó bűnözés jellemző, amikor az ország különböző pontjairól érkeznek a bűnelkövetés helyszínére az elkövetők, akik elsősorban a nehezen azonosítható értéktárgyakat (pl.: készpénz, ékszerek, stb.) tulajdonítják el. „A bűncselekmények felderítése mellett a rendőrség kiemelten fontos feladata a bűncselekmények megelőzése is” – mondta Papp Károly. „Minden eszközzel segítenünk kell a lakosságot, hogy elkerüljék az áldozattá válást. Ezért is csatlakoztunk örömmel az Országos Kármegelőzési Programhoz, hiszen a résztvevő szervezeteknek ugyanaz a céljuk.”

Hatala József , a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke fontos célként említette a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelését. Ennek egyik eszköze a különböző lakossági fórumokon való részvétel, ahol a bűnmegelőzésben résztvevők közvetlenül a helyi lakosok panaszaival tudnak foglalkozni. Ugyanakkor igyekeznek jobban megismerni a bűnelkövetők módszereit is, ez szintén fontos része a bűnmegelőzésnek. „A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács égisze alatt hamarosan lezárul az Országos Kriminológiai Intézettel és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság közreműködésével lebonyolított kutatás, ami az épületek betörési kockázatát vizsgálta elkövetői szemszögből. Az eredmények elemzése után sok hasznos információhoz jutunk majd a vagyonbiztonsággal, kármegelőzéssel kapcsolatban” – mondta Hatala József a sajtótájékoztatón.

Dr. Túrós András , a Polgárőr Szövetség elnöke szerint a polgárőrség elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére koncentrál, különös tekintettel az idős emberek tulajdonának megvédésére. „Idén is több kiemelt programot tervezünk a bűnmegelőzés terén. Fokozottan figyelünk a külterületek biztonságára, és folytatjuk a Tiszteletet az Éveknek, biztonságot az időseknek programunkat is, amellyel az idős, egyedülálló emberek kiszolgáltatottságán próbálunk segíteni” – mondta el az elnök.

„Az elmúlt évben Magyarországon is gyakoriak voltak a földmozgások. Ezek jelentős kárt nem okoztak ugyan, de a megelőzésben nagyon fontos szerep jut a geofizikai kutatásoknak. Vizsgálják azokat a tektonikai szerkezeteket, amelyekhez esetleges földmozgások köthetők, de fontos szerepe van az úgynevezett makroszeizmikus adatgyűjtésnek és adatelemzésnek is a földrengés-veszélyetetettség meghatározásában. Nem mindegy ugyanis, hogy az ingatlan milyen talajra épül és milyen technikával, mert a földrengés erőssége mellett ez határozza meg az várható károk mértékét is” – mondta Wesztergom Viktor, az MTA Geodéziai és Geofizikai Intézetének igazgatója.

Az Aegon Magyarország tavaly közel 100 millió forintot fizetett ki földrengés károkkal kapcsolatban. A bejelentések főként Pest, Nógrád, Fejér és Komárom-Esztergom megyékből érkeztek. Az idei január 19-i földrengés közel 80 milliós kárt okozott az Aegon ügyfeleinek. – mondta el Szombat Tamás.

A stratégiai együttműködés keretében a partnerek idén elsősorban a lakossági vagyonvédelemre koncentrálnak. Országosan több városban tartanak lakossági fórumokat, ahol tanácsot adnak az ingatlanok védelmével kapcsolatos kérdésekről, de folytatódik a médiakommunikációs kampány is.




További híreink

Tudta-e,
hogy...

A ház körül található fák meggyengült ágait vágjuk le, ellenőrizzük rendszeresen az épület tetőszerkezetét!
Kárbejelentés

Kárbejelentés

Ingatlanellenőr

Ingatlanellenőr

KÖSZÖNJÜK!