Polgárőröknek

Három régióban indul mintaprojekt a betörések megelőzésére

Az immár harmadik éve működő Országos Kármegelőzési Program keretében 2015-ben három régióban mintaprojekt indult a betörések megelőzése érdekében. A mintaprojektben az Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Polgárőr Szövetség, és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács valamint az Aegon Magyarország működik együtt. A három régióban – Budapest és Pest megye, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Somogy és Baranya megye - a polgárőr szervezeteken keresztül hívják fel a lakosság figyelmét a betörés elleni védekezés fontosságára, a megfelelő biztonságtechnikai eszközök használatára.

A mintaprojekt márciusban indult, a régiókban közös programindító rendezvényeken ismertették a feladatokat, valamint a mintaprojekt hatékonyságának mérésére szolgáló szempontrendszert, ugyanis a kampány végén a legsikeresebb polgárőröket, és polgárőr szervezeteket jutalomban részesítik.

Ezen az oldalon a polgárőr kollégáknak gyűjtöttük össze letölthető formában azokat az anyagokat, melyek segíthetik munkájukat, sikeressé tehetik a projektben való részvételüket.

Kapcsolódó dokumentumok:


4727kB
Aegon kisfilm 1.

6457kB
Aegon kisfilm 2.

4595kB
Aegon kisfilm 3.

13367kB
Aegon kisfilm 4.

476kB
OKP csík Press

907kB
OKP szórólap 1.

835kB
OKP szórólap 2.

1972kB
OKP szórólap Press

441kB
Rádió spot 1.

467kB
Rádió spot 2.

489kB
Rádió spot 3.

477kB
Rádió spot 4.

407kB
Rádió spot 5.

466kB
Rádió spot 6.

543kB
Rádió spot 7.

606kB
Rádió spot 8.

Tudta-e,
hogy...

Vigyázzon értékeire akkor is, ha otthon tartózkodik! Ne adjon esélyt a besurranó tolvajoknak, ne hagyja táskáját, értékeit szem előtt, könnyen elérhető helyen! A bejárati ajtót mindig zárja be maga után!
Kárbejelentés

Kárbejelentés

Ne adjon esélyt a tolvajoknak!


Ingatlanellenőr

Ingatlanellenőr

KÖSZÖNJÜK!